A hét napja dátum szerint a Gergely-reform előtt és után
A Juliánus és a Gergely-naptár története
Az i. e. 1. században Gaius Julius Caesar bevezette a Julián-naptárat. Ez az eredeti római naptár reformja volt. A napévhez képest a naptári év minden évben 11 perccel és 14 másodperccel késett. Amikor négyévente egy teljes napot adtak hozzá, az 44 perccel és 52 másodperccel több volt a kelleténél, és így az új évet a fent említett időponttal később ünnepelték, mint ahogyan valójában elkezdődött. Az időszámításunk végére ez az eltérés körülbelül háromnegyed napot tett ki, a 4. század végére már három nap, a 13. században hét, a 16. században pedig akár tíz nap is volt. A Julián-naptár bevezetésekor a tavaszi napéjegyenlőség március 25-én volt, az első nikaiai zsinat idején (325-ben) március 21-ére esett, ami akkoriban a tavaszi napéjegyenlőség rögzített dátuma maradt, mert nagyon fontos volt a húsvét és más mozgó egyházi ünnepek időpontjának meghatározásában. A 16. században azonban az igazi tavaszi napéjegyenlőség március 11-re, az őszi napéjegyenlőség pedig szeptember 11-re esett, a legrövidebb nap december 11-én, a leghosszabb pedig június 11-én volt.
Egy ilyen eltérés túl feltűnő volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják, és a középkor folyamán sokan próbálták megszüntetni. Ehhez azonban nemcsak a Julián-naptár hiányosságai által okozott pontos eltérést kellett meghatározni, hanem egy gyakorlatias módot is találni annak elkerülésére a jövőben. Ezért késett a reform, bár egyre szükségesebb volt. A legfontosabb az volt, hogy a tavaszi napéjegyenlőség ismét március 21-re essen. Ezzel a kérdéssel az egyházi zsinatok is foglalkoztak - Bázel, az V. Lateráni és az 1563-as tridenti zsinat.
1582-ben ezt a munkát XIII. Gergely pápa fejezte be, akiről az új naptár a nevét kapta – a Gergely-naptárt. A naptárat azonban a nápolyi fizikus és csillagász, Aloysius Lilius (kb. 1510–1576) tervezte, két kulcsfontosságú problémát oldva meg: a tíznapos időeltolódás megszüntetését és a jövőbeni megismétlődésének megakadályozását a szökőévek bevezetésével.
Az első problémát könnyen megoldották. A tíz plusz napot egyszerűen elhagyták, így a naptár összhangba került a várható helyzettel. XIII. Gergely az 1582. február 24-i Inter gravissimas kezdetű pápai bullájában elrendelte, hogy 1582. október 4-ét azonnal október 15-e kövesse.
Annak érdekében, hogy egy ilyen eltérés ne fordulhasson elő újra, úgy döntöttek, hogy négy évszázadonként kihagynak három szökőévet, így megakadályozva, hogy ebben az időszakban három plusz nap halmozódjon fel. Konkrétan ez azt jelentette, hogy az évszázadok végén lévő évek csak akkor voltak szökőévek, ha maradék nélkül oszthatók voltak 400-zal, pl. 1600, 2000, 2400 stb. De 1700, 1800, 1900, 2100 stb. nem szökőévek voltak.
A Gergely-naptárat, más néven „új” vagy „új stílusú” naptárat, a legtöbb katolikus ország szinte azonnal átvette, többnyire 1582 és 1584 között. Csehországban és Morvaországban valószínűleg már 1584-ben, Szlovákiában pedig körülbelül három évvel később. A nem katolikus országok nagyon lassan vették át. Németország protestáns területei részben 1700-ban, teljesen pedig csak 1775-ben fogadták el. Nagy-Britannia és tengerentúli gyarmatai 1752-ben vezették be, amikor az eltérés már tizenegy nap volt. Számukra tehát szeptember 14. 1752. szeptember 2. után következett be. Japán csak 1873-ban fogadta el.
Sajátos a helyzet az ortodox vallású országokban. Hivatalosan csak a huszadik században fogadták el (pl. Oroszország 1918-ban, Görögország pedig csak 1923-ban). Míg azonban a Gergely-naptár polgári célokra van érvényben, egyházi célokra továbbra is a Julián-naptárat vagy a Julián- és a Gergely-naptár kombinációját használják.